°Eleanor°
Éppen az ágyamon ülök, mellettem a nővérem, Holly ül rá egy bőröndre, csak azért, hogy össze tudja cipzározni. Már vagy tíz perce bíbelődött vele, és ezzel nem is lett volna gond, ha nem az enyémet csukja össze, miközben én csak Facebook messengeren beszélek az osztálytársainkkal.
- Igazán segíthetnél!- nézett rám dühösebben a testvérem, mire magam mellé dobtam a mobilom és elé álltam.
Pár centit húztam a cipzárt, majd visszahuppantam a takarómra.
- Segítettem.- nevettem el magam, de Holly nem vette nagy viccként.
Igazából mindig is ő volt az, aki helyettem csinált meg dolgokat: házidogákat készített az írásommal, helyettem is ledolgozta a telefonom árát egy gyorsétteremben és még sorolhatnám. Pont ezért imádom, nem csak magával törődik, hanem velem is, a kishúgával. Ezért nagyon tisztelem, mert sokat tett értem, úgy, hogy neki nem is lett belőle haszna. Csodálatos a jelleme, szeretnék rá hasonlítani. És most azt hihetitek, hogy egy nyomi, aki állandóan a tanulással van elfoglalva, de nem. Négyesre áll mindenből, a matekjegye hármas, és két osztályfőnökie van. Egy átlagos tini, aki jó velem.
Nagy nehezen meglett mindkét csomag, így már csak kabátot húztunk az esős idő miatt, és már kint is voltunk a kapunál. Anya sajnos pont üzleti úton volt, elköszönni nem volt lehetősége. Igazából halálira szeret minket, mindent megkapunk tőle, pedig csak nem is adunk érte semmit. Ezért néha bűntudatom van, de csak ad nekem egy puszit és azt mondja, hogy az égvilágon nem kér semmit érte, csak én legyek boldog. Akármennyire furcsa, de ezt utálom. Elkényeztetettnek tartanak minket miatta, és ez rendkívül szar érzés. Mindig megkapjuk a tipikus "Elkényeztetett libák!" féle jelzőket, és olyankor csak megremeg a szám, és a sírás határán vagyok, de addigra xy elmegy, a sértő szavait pedig otthagyja nekem. Szóval csak erőt kell magamon vennem, és túllépni a dolgon.
Apa egy tévés cégnél dolgozik, mint bemondó, szóval ahányszor híradó megy, az apánkat kell nézni. Igazából ez nagyon vicces, mert nyolc évesen még nem néztem ilyesmit, de most már csak apu miatt is a tévé elé ülök, hogy láthassam. Sajnos amikor mi a suliban röpdolgozatot írunk, akkor ő otthon levelezik a főnökével, mikor meg én a vacsorát készítem (mert anya nincs otthon), akkor ő egy stúdióban próbál. Elszomorító, mert híradó mindig megy a csatornán, szóval csak kis szünete van.
Talán nem a leglényegesebb, de van egy húgunk is, akit egy külföldi földrengés után adoptáltunk. Cuki kislány, már amikor az. Mivel anya és apa éjjel-nappal dolgoznak, így van egy kedves dadánk, aki ránk már nem vigyáz, de Lucy-ra igen. Van amikor anyaként tekintek rá, meghallgat, és segít.
Szóval álltam a kapuban, és úgymond lélekben is elköszöntem a családomtól.
- Jönnél?- sürgetett a lánytestvérem, mire észbe kaptam, és utánafutottam.
Az iskoláig csöndben baktattunk, néha-néha beletrappoltunk egy pocsolyába, amit a tegnapi esőnek köszönhetünk. A vízcseppek még mindig mindent beborítottak, a fák leveleiről néha a kezemre esett egy-egy. Imádok egy zápor után sétálgatni, nem a sár miatt, hanem egyszerűen olyan kikapcsoló. Rossz benne, hogy előjönnek a csigák, amik a legutáltabb állatok listámon az első. Hogyan lehet őket szeretni? Szószerint nyálasak, undorítóak, szóval. Fúj..
Az iskolánál
Mikor megérkeztünk, már ott állt egy nagy fekete busz, mellette rengeteg diák beszélgetett egymással. Csak egy pillanatra álltam meg a tömegben, Holly-t máris elvesztettem. Kerestem a szememmel, de csak azért sem lett meg.
- Holly!- üvöltöttem, közben fellökve az embereket gázoltam át a tanulókon.
És hol volt? Mint egy kis gerlepár, ott állt Dave Mrascott előtt, miközben én tudatlanul álltam a rózsaszín bőröndömmel. Mennyire utálom, hogy neki több esélye van nála! Én kilencedikes vagyok, a nővérem pedig tizenegyedikes, ezért egy osztályba jár azzal a fiúval, aki általános óta tetszik nekem, és természetesen neki is. Állandóan a korával szekál, miközben ölelgeti a srácot, és csak nevetve néz rám.
- Szia, Dave!- álltam a kis társaságuk elé, megszakítva egy éppen folyamatban lévő beszélgetést.
- Szia..- megakadt. A francba! Még a nevemet sem tudja?- Holly húga.- És folytatta a kellemes társalgást.
Észre sem vették, hogy én dühösen nézem őket, csak közeledtek egymáshoz, szóval inkább távoztam, és ennek hangot is adtam.
- Megyek, ha itt senki sem figyel rám!- mondtam mérgesen, de előtte kicsit csábítottam Dave-t.- Akkor egyedül megyek a Barcelona meccsre is. Na sziasztok, kisgalambok!- mosolyogva intettem, és indultam. Direkt lassú léptekkel, hogy filmbe illően a srác még meg tudjon állítani.
Igaz, hogy csak a kitalált jegyek miatt, de így történt, és a kezemet fogva állított meg.
- Komolyan?- nézett a szemembe. Imádja a focit, ezzel kell elfordítani a pasik fejét. Hazudjak a kiszemeltemnek? Mondjuk a szerelmünkért teszem! És háborúban, meg szerelemben bármit lehet.
- Persze!- tettem lazán zsebre a kezem, még mielőtt a hajamat birizgálva kimutattam volna a hazudásom.
- És elmegyünk? Ketten?- kérdezte teljesen földobva, mire a válla mögött átnéztem a nővérem szemébe. Szikrázó szemekkel nézett, ha a szemeiddel ölni lehetne, már halott lennék a karbatett kezű testvérem szemei miatt. De ki kellett mondanom.
- Ketten!- virultam, de szerintem nem erre a részére volt kíváncsi.- Akkor szombat este lesz a meccs, ötkor a sulihoz érkezünk a táborból, szóval hétkor értem jössz a piros kocsiddal! Oké?- fogtam meg a kezét, lábujjhegyre állva.
- Ömm..- lenyomott, mivel szerintem egy kicsit nyomultam.- Rendben. Majd Holly-tól megtudom a címetek.- ezzel kirántotta a kezeim közül a kezét, és inkább elment.
- Beteg vagy.- jelentette ki a fejét rázva testvérem, mire elnevettem magam.
Fél óra múlva
A buszon ültünk, mellettem Holly nyomkodta a telefonját, én meg az ablaknak döntöttem a fejemet, és az élet nagy kérdésein gondolkoztam.. Kit áltatok?! Dave-t néztem, aki mögöttünk ült, és szerintem egyre jobban félt tőlem.
-Tényleg nem kérsz?- biggyesztettem le a számat, miközben ötödször kínáltam meg Holly-t a sós mogyorómmal.
- A húgom vagy, és nem tudod, hogy allergiás vagyok rá?!- üvöltötte, mikor már elege volt.
Megráztam a fejem, és szomorúan eszegettem tovább. Jó, persze tudtam mire allergiás, de én csak próbálkoztam.
- Pedig finom..- motyogtam utolsó próbálkozásom képpen, de egy lendülettel kiverte a kezemből a tasakot, mire tátott szájjal figyeltem a koszos földön lévő kajámat.
A legbetegebb diákok alánk gyűltek, és tök természetesen kezdtek csemegézni a leesett rágcsálnivalóból, de én az út további részében meghúztam magam. Nagyon.
A tábornál
Pár fiú segített leemelni a nehéz cuccaimat, amit megköszöntem és már sodródtam is a tömeggel. Mellém pattant a nővérem, és csak úgy meglökött.
- Egyszer már kiöntötted a sós mogyim, haggyjál békén!- mondtam durcásan, közben a földet nézve sétáltam.
- Komolyan, egy bolti csemege miatt utálsz?- röhögött ki, mire csak szúrós tekintettel ajándékoztam meg.- Gyere..- sóhajtott, és kihúzott a csapatból.
Pár perc múlva egy sarki kisboltban kötöttünk ki, ahol egyedül egy néni szolgálta ki a vendégeket. Jó, csak egy bácsi nézegette a kenyereket.
Holly a pultra dobott egy zacskót a buszon szétszórt uzsonnámból, és a fizetés után a kezembe nyomta.
- Lenyugodtál?- tette mindkét kezét a vállaimra.
- Teljesen..- motyogtam, közben kinyitottam a vett ételt.
Visszamentünk a tábor helyszínére, ahol aggódva vártak minket.
- Hol voltatok?- üvöltötte az egyik szervező.
- Hol voltunk?- gúnyolódott minket védve a tesóm, aztán mentünk is a kis faházikókba.
Egy szobán osztozunk, még Olive és Hope alszanak velünk, ők az én osztálytársaim. Szóval bepakoltam egy szekrénybe, és aztán fölmásztam az emeleteságy tetejére. Hátradőltem, és a puha párnámra érkezett a fejem. Nagyon kimerültem, így az oldalamra feküdtem, és álomba szenderültem.
Órák múlva
- Eleanor..- suttogta lánytestvérem, miközben össze-vissza lökdösött.
- Igen?- motyogtam félig álmodva, vacak, kócos hajjal.
- Grillparti van, gyere, ha szeretnél részt venni!- ezzel elment, én meg fölültem.
Fogtam a kis táskámat, és a fürdőszobába baktattam. A mosdókagyló szélére tettem a retikűröm, amiből egy vintage sítlusú fésűt húztam elő. Átfésültem a hajam, közben egy dalt dúdolgattam. Egyedül voltam a házban, már mindenki kint bulizott, hallottam is a zene dübörgését, amitől már-már remegett a föld. Nem érdekelt, teljesen nyugodtan húztam át a tusvonalam a szememnél. Még a ruhámat is magamon hagytam, pedig az egy virágmintás póló volt, egy rövid farmernadrággal. Megdörzsöltem a szemem, ezzel kicsit furcsábbá téve sminkem. Nem is baj, magamhoz vettem a telefonomat, meg némi pénzt, aztán kiléptem az ajtón, és megpillantottam a partit. Mindenki ordibált, fények lepték be az eddig halk erdő melletti helyet. Semmi kedvem nem volt bulizni, teljesen fáradtan, vacakul néztem ki. Persze nem maradhattam egyedül, mint valami nyomi, így az éneklő tömegbe indultam. Majd' szétnyomtak, néha amikor refrén volt, én is cincogtam valamit, meg emelgettem a kezem, de igazából a nővérem kerestem. Éppen meglett, amikor Dave maga elé húzott mindkettőnket. Már nem lehetett szomjas, az biztos.
- Tényleg, mint két tojás..- bólintott, mire kínosan nevetgélni kezdtünk.- Szóval, hozzatok egy kis fát, mert a tűz nem bírja sokáig! Gyerünk!- sürgetett minket, mi meg automatikusan mentünk is az erdőbe.
Eléggé sötét volt, ezért kicsit féltem. Kicsit.. Minden nesznél összerezzentem, amit Holly már eléggé unt.
- Kérlek, maradj nyugton!- fegyelmezett, miközben nagytestvérként vezetett el a patak mellett.- Mi bajunk eshet?- vonogatta lazán a vállát.
Medvék, farkasok.. Vámpírok?! Túl sok fantasy-t nézek..
Hirtelen megláttam egy botot a gyönyörűen lenyírt pázsiton, ezért fogtam és elindultam vissza.
- Nem egy botért jöttünk, egy rakás fáért!- fogta meg a karomat, és maga után húzott.
Egyre beljebb kerültünk az erdőben, amit észrevettem, és értesítettem Holly-t.
- Már túlságosan bent vagyunk az erdőben!- nyafogtam, közben csak magam mögé néztem, és láttam, ahogyan távolodunk a fénytől.
Szinte suttogásként hallottam már az eddig üvöltő metál zenét. Azt hittem, hogy testvérem szépen elvisz fáért, összeszedünk pár letörött ágat, aztán visszamegyünk és jól érezzük magunkat. Bár így lett volna!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése